Molnárné Belkó Edit
Canterbury Memories
Felejthetetlen két hetet töltöttem Canterburyben. Egy kis „ékszerdoboz” ez a híres történelmi város, középkori hangulattal, kedves, mosolygós, segítőkész emberekkel. Magával ragadott a nyugalom, a csatornán gondolázó emberek, a természet közelsége, sirályok, galambok és mókusok kíváncsisága. Nem lehet betelni vele... A csodálatos katedrális, a fagerendás épületek, a szűk utcák, a hívogató pub-ok. Tanulni mentem, felfrissíteni tudásomat, új módszereket szerezni, de élveztem minden pillanatát, feltöltődve jöttem el. Multikulturális környezetben laktam, olyan fiatalok között, akik a világ különböző részeiből érkeztek. Sokat beszélgettünk a kulturális különbségekről, új barátokat szereztem. Mivel a két hét alatt egyetlen magyarral sem találkoztam, folyamatosan angolul kellett beszélnem, ami nagyon hasznosnak bizonyult. Örömömre szolgált, hogy mind az utazások, mind a hétköznapi teendők során jól tudtam hasznosítani eddigi nyelvtudásomat és a képzésnek köszönhetően bővíteni is tudtam azt. Sok új ismeretre tettem szert és felejthetetlen élményekben volt részem. 50 órás képzésen vettem részt, mégis olyan volt, mintha nyaraltam volna.
Képgaléria